GULAG, GUPVI, Málenkij robot
Az emlékév kapcsán gyakran halljuk a GULAG, GUPVI, Málenkij robot fogalmakat. De mit is jelentenek ezek?
GULAG
Kényszermunkatábor a kommunista Szovjetunióban. Nevét egy orosz mozaikszó adja, melynek magyar jelentése: „Javítómunka-táborok Főigazgatósága”. A kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerét értjük, ahol a szovjet rendszer (elsősorban a sztálini politika) bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, illetve más okokból elhurcoltakat kemény fizikai munkára fogták. A rabok bányákban, vasút- és útépítéseken dolgoztak, ők ásták ki a Fehér-tenger-csatornát - embertelen körülmények között, megfelelő szerszámok, élelmezés és ruházat nélkül. Naponta 10-12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Gyakoriak voltak a halálos áldozatokat követelő járványok, sokan embertelen módon megfagytak.
Egy táborban lakóra mindössze 1200 kilokalória tápértékű élelmiszer jutott (leginkább száraz kenyér formájában), szemben az ott végzett fizikai munkához szükséges 3100–3900 kilokalóriával. A tábori személyzet sokszor megdézsmálta a tábori készleteket (ruhák, gyógyszerek, élelmiszer), ezzel a foglyokra hárítva a hiány pótlását. A rabok sokszor az őrök kegyetlenkedésének áldozatává váltak. Nemritkán került sor ok nélküli kivégzésre is.
A Gulág-rendszer felszámolását csak Sztálin 1953-as halála után kezdték meg, az intézmény végleges megszüntetéséről csak 1960. januárjában határoztak.
GUPVI
„A külföldiek gulágja”. 1939. szeptember 19-én határozott a szovjet vezetés a külföldről internáltak táborhálózatának létrehozásáról. A mozaikszó magyar jelentése: Hadifogoly- és Internálótáborok Igazgatósága. Egy 1943. április 14-én hozott új törvény tette lehetővé, hogy a hadifoglyokat is 15–20 év kényszermunkára ítélhessék. Amikor 1943 őszén megkezdődik a német hadsereg kiszorítása a Szovjetunió sűrűn lakott nyugati területeiről, illetve Kelet-Európából, ismét jelentősen megnövekedett a táborban élők létszáma. 1945-ös átszervezése után ez a táborhálózat 350 főtáborból és körülbelül 4000 melléktáborból állt. A németek által korábban megszállt nyugati területek lakosságának nagy százalékával, a hadifoglyokkal, és a szovjet Vörös Hadsereg által felszabadított és megszállt területekről (Lengyelország, NDK, Csehszlovákia, Magyarország, Románia) elhurcoltakkal növekedett a táborok lakossága.
Az elhurcoltakat marhavagonokban szállították a Szovjetunió főként lakatlan területein található mintegy 2000 táborának valamelyikébe. Sokan voltak, akik a több hetes út végét meg sem érték.
A munkatábor szörnyűségeinek túlélői az ötvenes évek első felében hagyhatták el a Szovjetuniót. Sokan azonban még a büntetés lejárta után sem térhettek haza családjukhoz. A magyar határon ugyanis az államvédelmi hatóság emberei fogadták őket. Egy részüket internálták, mások hazamehettek, de őket is titoktartásra kötelezték. Az egyik szendrői túlélő, Fóris István elmondta, hogy megtiltották nekik, hogy a táborról rosszat mondjanak idehaza.
Malenkij robot
A málenkij robot a Szovjetunióbeli kényszermunka szokásos magyarországi elnevezése. A Vörös hadsereg katonái és a magyar kommunista szervek emberei ezzel a cinikus szófordulattal gyűjtötték össze a polgári lakosság ártatlan embereit. A kifejezés orosz eredetű, jelentés „kicsi munka”, amely arra utal, hogy csak 3 napi munkaszolgálat vár az elhurcoltakra. Ezzel szemben több napi gyaloglás, embertelen állatszállító vagonokban történő utazás és több évi kényszermunka lett a könnyű munka ígéretéből. A Vörös Hadsereg 1944. december 22-én kiadott 0060. számú parancsára gyűjtötték össze (több helyen a nyílt utcáról) és hurcolták el a 17 és 45 év közötti férfiakat és a 18-30 év közötti nőket.
A málenkij robot kemény fizikai munkát jelentett (romeltakarítás, építkezés, bányászat), melyre módszeresen válogattak össze férfiakat és nőket egyaránt, akik aztán akár öt évig is kényszermunkát végeztek valamelyik szovjet iparvidéken. Az elhurcoltakról az itthon maradottak csak elvétve jutottak információhoz, legalább egyharmaduk odaveszett. A 2002-ig föllelt dokumentumok és a túlélők tájékoztatása alapján 1862 helységből 101 686 férfit, 29 212 nőt, összesen 130 898 személyt hurcoltak el málenkij robotra. Az interjúalanyainktól megtudtuk, hogy Szendrőből senkit nem vittek el, véleményük szerint ez az akkori községi bírónak volt köszönhető, aki kiválóan beszélte az orosz nyelvet, s jó tárgyalóészséggel rendelkezett.
