Rólunk

Egyesületünkről,
EAFE misszió

Az Együtt A Felvidékért Egyesület 2013. tavaszán alakult meg. Az akkor megfogalmazott céljaink ma is aktuálisak.

Az Együtt A Felvidékért Egyesület célja, hogy tevékenységével összefogja a felvidéki társadalmat. Az Egyesület megalakulása óta folyamatos fejlődés, és létszámbővülés figyelhető meg. A tagok sok éves munkája kiemelt és sok helyen jegyzett szervezetté tette egyesületünket.

Fő irányelve, hogy minden fiatal tud valamit, tanult valamit, amit az egyesületi munkában kifejthet. Emellett célja, hogy segítse a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű családokat, illetve azok felzárkóztatását és esélyegyenlőségét. A hátrányos és halmozottan hátrányos fiatalok számára ifjúsági és közösségi programok rendezésével próbáljuk elősegíteni az esélyegyenlőség megvalósulását.

Emellett az egyesület feladatai és célkitűzései között szerepel a mezőgazdaság fellendítése érdekében kulturális programok szervezése, a felvidéki fiatalok összefogását segítő programok szervezése, közbiztonság megerősítése, kulturális és hagyományőrző programok szervezése, nemzetközi nemzetiségi együttműködés, vidéki turizmus fellendítése, vallási világnézetek támogatása, tudományos konferenciák rendezése, gyermekek oktatását segítő programok szervezése.

Mindemellett az egyesület munkatársai aktívan dolgoznak a fiatalok környezetvédelmi programokba való bevonásán.